Otthonvédelem

Védjük meg otthonunkat mert otthon nélkül nincs család

Az otthonvédelem egy civil szervezet, amely a bajba jutott banki károsultak megsegitésére jött létre. Több ügyvéddel dolgozunk akik ingyen segitenek a reménytvesztett embereknek. 2009 december 18-án a felperesek jogi képviselője közérdekü keresetet nyujtott be a Fővárosi Birósághoz. Tiltakozunk az ellen hogy a bankok a gazdasági válságra hivatkozva egyoldalu szerződésmódositást hajtottak végre. Az igy megemelt törlesztőrészletekkel elinditottak egy lavinát. Az otthonvédelem ott volt a legutóbbi ominózus árverezésnél is  ahol Tasnádi Péter is szeretett volna licitálni. Lényegében megakadályoztuk a 84 lakás elárverezését és "csak" 2 ingatlan talált uj tulajdonosra. Ezután a meghiusult árverezés után a kormány április l5-ig árverezési és kilakoltatási moratóriumot léptetett életbe. Nos azt  mindenki tudja, hogy ez csak választási fogás, ugyan is a moratórium lejárta után több száz ingatlant árvereznek el. Nos mi ott leszünk és megpróbáljuk ezt megakadályozni mert álláspontunk szerint más megoldást kell az ujonnan megalakuló kormánynak találni. Itt szeretnénk kérni mindenkit aki honlapunkat látogatja, hogy ha tud közvetlen környezetében olyan  családról aki már megkapta a banki felszólitást annak hivja fel a figyelmét arra, hogy az otthonvédőkkel vegye fel a kapcsolatot, hivjon minket, irjon nekünk minél előbb, hogy tudjunk segiteni. Egyre többen állnak mögénk és értenek egyet azzal a célkitüzésünkkel, hogy segiteni kell a bajba jutott embereken. Sajnos a nagy pártok semmibe vesznek bennünket egyedül a MUNKÁSPÁRT az aki nyiltan kiáll mellettünk és a bajba jutott családok mellett.

Ezen a telefonszámon lehet felvenni a kapcsolatot velünk:

06-70-77-67-161  Urbán Istvánné

06-70-602-16-16  Kovács István

urbaneva@citromail.hu

pantheras58@freemail.hu

f.otomo@citromail.hu



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 1
Heti: 2
Havi: 3
Össz.: 4 243

Látogatottság növelés
Oldal: Magunkról
Otthonvédelem - © 2008 - 2024 - otthonvedelem.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »